Miért olyan nehéz landolni a Marson?
Forrás: Hubble, NASA

A legutóbb egy európai űrjármű, a Schiaparelli leszállóegység vált a vörös bolygó sokadik áldozatává. Az egység, amelyet pontosan azért küldtek a Marsra, hogy rajta teszteljék a legújabb landoló technológiákat, amelyeket egy későbbi marsjáró leeresztésekor vetnének be, 2016. október 19-én próbálkozott meg a leszállással.

Úgy tűnik azonban, hogy a Schiaparelli fedélzeti rendszerei egy pillanatra megzavarodtak, és elmérték a magasságot. Emiatt az űrjárműről túl korán levált az ejtőernyő, és a fékező hajtóművek is rövidebb ideig működtek a tervezettnél. A Schiaparelli a hiba miatt azt hitte, hogy pár méterrel a felszín fölött van, miközben valójában több kilométer magasan volt, ahonnan aztán irányítás nélkül zuhant le.

A Marsra való leszállásban tehát egyelőre nem teljesít túl jól az emberiség, ami azért probléma, mert ha embert akarunk küldeni a bolygóra, a korábbinál sokkal nehezebb terheket kell lejuttatni annak felszínére. Eddig összesen 19 landolóegységet indítottak útjára a Marsra, de ebből csak hétnek (a Mars–3-mal együtt nyolcnak) sikerült épségben elérnie a felszínt. Sok űrjármű persze el sem jutott a vörös bolygóig, de bőven akadtak olyanok is, amelyekkel a marsi légkör bánt el.

Miért olyan nehéz landolni a Marson?
A Mars légköre a Viking–1 felvételén, 1976. január 1-én (Forrás: NASA)

 

A marsi atmoszféra ugyanis gyökeresen eltér a földitől, amelyben az első repülő gépezetek létrehozása óta az emberi mérnökök gyakorolnak. Bolygószomszédunk légköre annyira ritka, hogy felszínén a légköri nyomás kevesebb mint 1 százaléka a földi tengerszinti légnyomásnak. Ahhoz pedig, hogy egy űreszköz épségben elérje a felszínt, jelentősen le kell fékeznie, ami nem egyszerű feladat egy olyan környezetben, ahol alig van légellenállás.

A Schiaparelli például először hőpajzsát maga előtt tartva, úgynevezett légköri fékezéssel lassított, majd kinyitotta ejtőernyőjét (amely a marsi környezetben sokkal kevésbé hatékony, mint a földi légkörben). A terv az volt, hogy fékezőrakétáit pár méterrel a felszín felett gyújtja be, hogy onnan aztán lehuppanjon a felszínre. Az évek során akadtak más megoldások is. A Curiosity marsjárót például az ejtőernyős szakasz után egy repülő daru engedte le az utolsó métereken, az Opportunity-t és a Spiritet pedig tetőtől talpig légzsákokba csomagolták, így ezek némi pattogás után állapodtak meg a felszínen.

Mindezen manővereket ráadásul úgy kell összehangolni, hogy azokat az űreszköz önállóan, saját műszereire támaszkodva végre tudja hajtani. A Marsra való leszállás közben ugyanis nem lehet távirányítani az eszközöket, mert a rádiójeleknek a bolygók helyzetétől függően 3–22 percig tart, amíg megteszik az utat a vörös bolygó és a Föld között. A Schiaparelli esetében pont ez az összehangolás nem sikerült. De talán legközelebb már jobban megy.