Kié volt az első repülőgép?
A Wright fivérek első repülős repülése 1903. december 17-én

Bár repülés történetét egy kicsit is ismerők könnyen rávághatják a Wrigth fivérek voltak az elsők, akik irányítható, motorral hajtott és a levegőnél nehezebb szerkezettel repültek, ezt az állítást többen is vitatják. De először idézzük fel Orville és Wilbur Wright repülését! Az általuk épített repülőgép 1903. december 17-én emelkedett a magasba. A repülés mindössze 12 másodpercig tartott az észak-karolinai homokdűnék felett, és a felszálláshoz először egy lejtős sínpáron gyorsították fel szerkezetet, amely így még nem teljesen saját motorjának erejéből emelkedett a magasba.

A kísérletnek nagyon kevés szemtanúja volt, bár a testvérek alaposan dokumentálták minden egyes próbálkozásukat. A repülésről mindössze egy fotó készült. A Wright fivérek híresen titkolózók voltak, ami gépüket és annak működését illette, és nyilvánosan nem is repültek egészen 1908-ig.

Ami a lehetséges „trónkövetelőket” illeti, az első név, amely felmerülhet Gustave Whiteheadé. 1901. augusztus 18-án ugyanis egy amerikai újság arról számolt be, hogy négy nappal korábban az említett úr több mint két kilométert repült az egyik városka felett. A cikkhez tartozó, kézzel rajzolt képen Whitehead egy denevérhez hasonló szerkezeten ül. Később arról is hír érkezett, hogy a Condor nevű repülőgép a következő év januárjában ismét az egekbe emelkedett.

Whitehead esetével azonban az a probléma, hogy semmiféle tényleges bizonyíték nincs arra, hogy valaha is repült volna. Az első útról állítólag készült egy elmosódott fotó, de ez aztán vagy elkeveredett, vagy soha nem is létezett. Amikor az 1930-as években egy riporter megpróbálta megkeresni a két szemtanút, az egyiket nem találta, a másik pedig azt állította, hogy az egész történet az arról beszámoló újság dolgozóinak agyszüleménye volt. Ezzel egyébként a korszakkal foglalkozó történészek és repülési szakértők is egyetértenek.

Kié volt az első repülőgép?
Santos-Dumont novemberi repülése

 

Ennél sokkal jogosabban pályázhat az első repülős repülés címére Alberto Santos-Dumont brazil-francia pilóta, aki 1901-ben azzal vált híressé, hogy léghajójával megkerülte az Eiffel-tornyot. Santos-Dumont a későbbiekben is rendszeresen használta léghajóját, állítólag azzal járt otthonából kedvenc éttermébe, a Diadalív mellé, ahol amíg vacsorázott, egy lámpavashoz kötötte ki járművét.

Ami a repülőgépes repülést illeti, Santos-Dumont 1906. október 23-án Párizsban, népes nézősereg szeme láttára szállt fel először, három héttel később pedig 220 méter 21,5 másodperc alatti megtételével felállította a szárnyas repülőgépek első gyorsasági világrekordját is. A Wright fivérek kritikusai azt mondják, hogy mivel az ő gépük nem tudott saját erőből felszállni, hanem lendületet kellett vennie a síneken, szerkezetük nem felelt meg teljesen a repülőgépekkel szemben felállított elvárásoknak. Santos-Dumont gépe ellenben erre is alkalmas volt, így ő nyerte a légi versenyt, mondják a francia elsőségét támogatók.

Ezzel kapcsolatban csak egy apró bökkenő van: mire Santos-Dumont első útja során néhány másodperc alatt megtette összesen 60 méteres útját, a Wright fivérek gépe már 40 percig egyhuzamban a levegőben tudott maradni. Hogy kié volt az első repülőgép? Ezek alapján tényleg nem könnyű eldönteni, de a magunk részéről maradunk a Wright fivéreknél.