Az első ember, aki űrsétát tehetett, majdnem kinn is ragadt az űrben

Az 1960-as években mindenki Gagarin űrutazására irigykedett - már ekkor tisztában voltak vele, hogy az emberiség történelmébe vési majd annak a kozmonautának a nevét, aki először jut ki a világűrbe. Nem kevésbé ijesztő dolog azonban Gagarint követve ismét felmenni, és ezúttal űrsétát is tenni gyakorlatilag a semmi kellős közepén. Alekszej Leonovot érte a megtiszteltetés, hogy a kevésbé emlékezetes, de ugyanannyira veszélyes feladatra vállalkozhatott.

Leonov első űrsétája eredetileg a Vosztok-11 küldetéssel történt volna meg, de ezt elhalasztották, így a kozmonauta végül a Voszhod-2 fedélzetén vághatott neki a hatalmas kalandnak 1965. március 18-án. Leonov mellett Pavel Beljajev is rajta volt az űrhajón, hogy irányítsa a gépet, amíg Leonov a világűrben van. Csak hogy képbe kerüljetek, mekkora vállalkozás is volt ez akkoriban - így nézett ki a Voszhod-2:

Az első ember, aki űrsétát tehetett, majdnem kinn is ragadt az űrben
 

 

Ráadásul mindkét kozmonauta először indult a világűrbe - nem lehetett sétagalopp egy ilyen expedícióval megbarátkozni (főleg akkor nem, ha tisztában vagyunk vele, mi történik az emberrel a világűrben, ha valami balul sül el a szkafanderrel). 

Ahogy Leonov és kollégája elérték a megfelelő magasságot, a kozmonauta elkezdett felkészülni az űrsétára. 45 percig elegendő oxigénje volt, a szkafanderből a káros anyagokat egy külön szelep engedte ki. A férfi egy felfújható kabinon keresztül jutott ki a világűrbe. Eleinte minden rendben ment, 12 percet és 9 másodpercet töltött odakinn, majd elindult visszafelé a felfújható folyosó bejáratához. Ekkor vette észre, hogy a ruhája szokatlanul merev - mivel nem volt légköri nyomás, az oxigén felfújta a ruhát, így pedig nagyon nehéz volt visszanavigálni az űrhajóhoz. 

Leonov egyszerű, de rendkívül veszélyes dolgot talált ki megoldásként: elkezdte kiereszteni a ruhából az oxigént. Így képes volt visszajutni a kabinhoz, ahol azonban még több oxigént kellett kiengednie, hogy be tudja zárni a zsilipet. Ahogy ez megtörtént, Beljajev nyomás alá tudta helyezni a kabint, Leonov pedig újra levegőhöz jutott - de ő is tudta, hogy pár másodpercen múlt az élete. Sem társát, sem a földi irányítóközpontot nem értesítette a problémáról, csupán akkor, amikor már biztonságban volt. 

A Szovjetunió sem reklámozta a bakit - Leonov ennek külön örült is, mivel nem akarta, hogy a családja aggódjon. Arról tehát, hogy milyen döcögősen végződött az első űrséta, a 60-as években szinte senki nem is tudott.